Látnivalók

Kópháza-Koljnhof Magyarország nyugati csücskében a sekély pannon Fertő-tótól dél-nyugatra a Soproni hegység és a Kisalföld találkozásánál helyezkedik el, Sopron-Ödenburg, a régi vármegyeközpont a mai megyei jogú város közvetlen szomszédságában.

Az első világháború végéig a mai Burgenland (horvátul Gradisce) Nyugat- Magyarország része, így Sopron és Kópháza is a környékbeli horvátokkal együtt. Ez a vidék mai európai szemmel a Nyugat-pannon Eurégió (Burgenland, Győr-Moson-Sopron megye 7 horvát településének egyike. Lakosainak száma 2000 fő, amely évről-évre növekszik.
Az 1960-as évekig 90% feletti, 2001-ben már csak 46.6% a horvátok aránya. Közlekedés földrajzi helyzete kedvező. Megközelíthető Győr felől a 85-ös úton Nagycenkig, tovább a 84-esen, Sümeg felől a 84-esen, vasúton pedig a déli Sopron- Szombathely és az északi Sopron-Győr GySEV-roEE vonalakon.

Kópházát, mint települést először a XIII. században említik, a már közös magyar-horvát királyság idejéből. Egy 1429-ben kelt oklevélben található először a magyar hangzású „Kolphaza” elnevezés, mely név eredete Kolb Péter városi polgár nevéhez fűződik, aki nagyobb részt birtokolta a települést.

Kópháza 1430-tól 1848-ig Sopron jobbágy- községe. Szulejmán szultán Bécs elleni hadjáratainak következtében a középkori lakosság teljesen kipusztul, az új betelepülő horvátok – feltételezések szerint a mai Horvátország és Bosznia- Hercegovina határvidékéről – 1533-tól jelennek meg a faluban.

Már a 16. század végén Kópháza templommal rendelkezik, ez a mai Szent Márton templom, mely régen a temetődombon állt. A 17. század első felében a falu lakossága döntően horvát és az összes lakos katolikus vallású. 1651-ben a falunak horvát papja és egyházi iskolája van, a későbbi papok is majdnem mind horvátok. Breu Josef lejegyzései alapján 1715-ben Kópházát 35 horvát (61%), 20 német (35%) és 2 magyar (4%) család lakja.

A dualizmus idején a falu Sopron és Bécs közelsége miatt meglehetősen gyorsan fejlődik, különösen a vasútvonalak kiépülése után. A község egyik nevezetessége a 18. század második felében a Szűzanya tiszteletére épült kápolna, amely a környék és a távolabbi horvátság zarándokhelye. A templom Nádasdy Lórika legendáját őrzi.

Az 1870-es évektől a híres kópházi kántortanító Nakovich Mihály a horvát nyelvű tankönyvek kiadásának koordinátora, templomi énekek szerzője, népdalgyűjtő, az új horvát helyesírás bevezetésének nagy szorgalmazója. 1881-ben a helybeliekkel együtt alapítja meg a Kópházi Önkéntes tűzoltó egyesületet. Az iskola, az egyházközség és az elszánt falubeliek közreműködésével Kópházán a 19. század végén megkezdődik a kulturális tevékenység, ahol a népi tudatba mélyen beágyazódó horvát kultúra és hagyomány megőrzését tűzik ki célul.
1922-ben adják elő az első horvát színdarabot a faluban. A villany a település minden házában 1950-ben gyulladt ki. Az ’50-es évek végén alakul meg az első tánccsoport. A ’60-as években a Sinkovits Mátyás Cáppá, kántor, költő és festő köré összegyűlt fiatalság a kópházi kultúra és identitás fő hordozója.

A vezetékes ivóvíz ellátás 1968. óta megoldott. 1972-ben megalakul a Horvát Klub, mely az itt élő horvátok bázisa, és Magyarországon az első bejegyzett horvát egyesület.
1975-ben tamburáznak először a faluban, a hetvenes évek közepéig a község a „határsáv”-hoz tartozik, így nagyon csekély a forgalma, megközelítéséhez engedélyre van szükség. A Kópháza – Deutschkreutz határátkelő 1989-es megnyitása után mind az átmenő forgalom, mind pedig a gazdasági fejlődés megélénkül a faluban.

A rendszerváltás után meggyorsul a falu infrastrukturális fejlődése. A telefonhálózat bővítésére 1994-95 folyamán kerül sor. A vezetékes gázhálózat kiépítését 1995-ben fejezik be, a szennyvízelvezető csatorna pedig 1996-ra készül el.
Mára a település infrastrukturális szempontból eléri az európai átlagszintet. A főútvonal majdani átépítése autóúttá a falu lehetőség szerinti elkerülésével lényegesen csökkentheti a településen belüli nagy forgalmat.

A külföldi, leginkább vásárlóképes turisták megjelenése szolgáltató üzletek tömkelegét vonzza a településre. Ezek az üzletek alkalmasak a keresőképes népesség helyben történő foglalkoztatására. Nagyon sok kópházi polgár önmaga is vállalkozásába kezd, ami az átlagosnál kedvezőbb közgazdasági környezet miatt legtöbbször sikerrel is kecsegtet. A sok kisebb vállalkozás azonban nem tudja a teljes foglalkoztatottságot biztosítani, ezért nagyon sokan Sopronban ill. a közeli Ausztriában keresi kenyerét.

Több, a mai magyarországi horvát kisebbség életében fontos szerepet betöltő egyesület, szervezet (Magyarországi Gradistyei Horvátok Egyesülete, Magyarországi Horvátok Szövetsége) alakul meg Kópházán. A falu 30 éves múltra visszatekintő kulturális kapcsolatokat ápol a Zágráb melletti Busevec és Gracani, valamint a Zadar melletti Bibinje horvátországi településekkel.

1987-ben került felavatásra a falumúzeum, amely helytörténeti gyűjteménnyel és sok érdekességgel várja az idelátogatókat. A nemzetiségi iskola 2007-től ismét két tannyelvű, s az óvodában is folyik horvát oktatás. A településen horvát kisebbségi önkormányzat működik. A horvátok kulturális aktivitása rendkívüli nagy, egyesületeik a várvidéki horvátokkal szoros kapcsolatot tartanak.
A településen elég magas az idősebb korosztály aránya, mégsem tekinthető Kópháza elöregedő községnek, hiszen a kedvező helyzet miatt a fiatalok sem vándorolnak el, sőt vidékről költöznek a faluba.

Kópházán működik Magyarország egyetlen vidéki horvát étterme és panziója, mely a „Levanda” nevet viseli, ahol az érdeklődők különleges horvát ételeket ízlelhetnek, valamint a tájegységre jellemző zamatos borokkal ismerkedhetnek.
A falu határában lévő Gora szőlőhegy mármár kultikus jelentőséggel bír az itt élők számára. A hegyen lévő Mátyás kunyhó ideális kirándulási célpont, melyről gyönyörű panoráma tárul elénk Sopronról, de jó időben Bratislava (Pozsony) vára is látható.
A falu közepén áll az immár márványból készült emlékmű, mely a 450 éves betelepülésről és az 1921-es népszavazásról emlékszik meg egyaránt Vörösmarty Mihály és Mate Mersic Milradic versidézetei mellett.

„Hazádnak rendületlenül,
légy híve ó magyar!” és
„Horvát anya hű
fia hazád mellé állj” (ford.)