Látnivalók

Nem az állat, még csak nem is az ismert internetes kifejezés (Gyakran Ismételt Kérdések), hanem egy intézmény – Gyermek és Ifjúsági Központ. Egykor a Deák téren volt a helye, abban a házban, ami egykor Szolnoky Dezsőnek és családjának az otthona volt. Az Esterházy-hitbizomány magas rangú tisztviselője réges-rég nem él. A házat államosították…

Visszatérve az intézmény jelenlegi helyszínére a kívül-belül szépen kicsinosított székház az Erzsébet-kertnél, a nagy fák előterében, az egykori SOTEX-kultúrházban kapott új otthont. Ez utóbbi elnevezés igazságtalan volt. 1951-ben nem csak a SOTEX, a szőnyegeket gyártó, szovjet igazgatás alatt álló üzem, hanem a Fésűsfonalgyár is adott hozzá pénzt. Zsörtölődtek eleget, a közönség azonban kitartott a rövidebb elnevezés mellett. A felső szintet tartó gerendák egyikét korán zsaluzták ki (lehet, hogy a számítással is baj volt), leszakadt és többeket maga alá temetett.

Az épület tulajdonképpen befejezetlen: a vasút felőli tornatermi szárnyat elhagyták. Különben tetszett az illetékeseknek, amit az is bizonyít, hogy Mátyásföldön szintén felépítették. Igaz, oda a tükörképe került. Hogy ne legyen egészen ugyanaz.
A nagyterem akusztikájával nincs mit dicsekedni, de leginkább az a baj, hogy a színpad alig több, mint egy dobogó. Pedig nemsokára igen nagy szükség lett volna igényesebb berendezésre. Bezárták a Magyar Művelődés Házát, aztán nekiláttak a színház felújításának is. Nem volt más hely az onnan kiszorult kultúra befogadására. Hangversenyek és színházi előadások valósultak ott meg, nem valami ideális körülmények között. A kényelmes közönség pedig nem szívesen bandukolt ki oda, a világ végére. Nagy szégyenünkre Richtert, a csodálatos zongoraművészt csak fél ház hallgatta végig.
A koncert utána a város akkor egyetlen használható zongoráját, a hajdani Zeneegyesület 1928-ból származó Steinway-ét a két sín közötti lejtőn úgy gurították le, hogy ráültek a szállítómunkások... Komlóssy Erzsébet ária- és dalestjére mindössze tizenhárman voltak kíváncsiak, beleértve a művésznőt idáig fuvarozó gépkocsivezetőt is. Állítólag a gyári kultúrfelelősök nem osztogatták ki az ingyenjegyeket.
A győri filharmonikusokat minden elismerés megilleti, amikor az egyik bérleti hangversenyen sötétben, csak a villámok fényénél fejezték be Mendeissohn e-moll hegedűversenyét. Lehet, hogy erre a sokszor előadott műre érvényes az a mondás, hogy behunyt szemmel is eljátsszák?

A kultúra akkor élte virágkorát az épületben, amikor lelkes egyetemi szervezők kisajátították maguknak a nagytermet, s ott előadóesteket és más sorozatokat tartottak, valóban telt házak előtt, nagy művészekkel. A nagytermet telerakták az összegöngyölt, vevőkre váró szőnyegekkel, aztán lassan azok is kikoptak onnan. Az étteremből élelmiszerbolt lett, de nem ment nekik. Mindenféle lehangoló hírek terjengtek. Aztán végre jó döntés született. És most itt vagyunk. Él a ház, nyüzsögnek benne a gyerekek.