Látnivalók

1843-ban állt elő - nem éppen elsőnek, de még időben - a Soproni Kaszinó¬Egyesület (Olvasó-Egylet), tagjai sorában a legnagyobb magyarral.
Igen ám, de hol éljenek társadalmi életet? Nincsen mese: saját épület kell. Ehhez pedig pénz, töménytelen pénz. Kölcsönt vettek fel a Soproni Takarékpénztártól. Ennek később súlyos, ám kényelmes következménye lett: a pénzintézet megszerezte magának a házat, s befogadta bérlőnek az egyletet.
De hát előbb fel kellett építeni. 1869-ig az ún. olaszbástya terpeszkedett a ház helyén, amelyet a város szemrebbenés nélkül lebontatott a Brückl-toronnyal együtt. A terveket a bécsi Wachtler Lajos készítette el és a soproni építőmester, Markl József kivitelezte. (A termek kifestője a ma is létező soproni Pruzsinszky család Bécsbe származott tagja, Pruzsinszky Ferenc volt).
Nem volt könnyű dolguk, mert a kelleténél többen szóltak bele a munkájukba. Ennek tulajdonítható a főbejárat megoldatlansága. Előbb a térről lehetett bejutni, később a gimnázium felől. 1873. január 11-én - fényes bál alkalmával - avatták fel a Kaszinót.
Azt hinné az ember, hogy a tagok meg voltak elégedve. Dehogy! Már alig néhány év múlva egyre nagyobb bővítésen törték a fejüket. Egyetlen lehetséges irány mutatkozott, a kert felé. Bankbukás, háború, gazdasági válság, no és a végtelenül nehézkes egyleti ügyintézés miatt ebből nagyon kevés valósuIt csak meg.
Életük közben a politikamentesség, a faji és vallási megkülönböztetések elleni állásfoglalások jegyében zajlott (nőket azonban csak alkalmanként engedtek be). Ment ez egy darabig. Mindig veszedelmet jelentett a katonatisztek be- vagy kivonulása (a zsidókat is főleg miattuk kellett kizárni 1942¬-ben), de az igazi veszedelem a Kossuth Lajos utca felől érkezett.
Amikor a Takarékpénztár eladta volna a Kaszinót, vevőnek a Volksbund jelentkezett. Még csak az kellett volna. Összefogott a város ellenük, s a frissen alakult Soproni Magyar Szövetség részvény társasága vette meg az orruk előtt.

Ekkor, 1942-ben került a homlokzatra a „Magyar Művelődés Háza” felirat. A hangsúly azon volt, hogy magyar maradt és a művelődésé. Nem lett belőle nagynémet politikai rendezvények színtere a Civitas Fidelissima közepén.
De aztán lett belőle katonakórház, Szakszervezetek Háza, Liszt Ferenc Művelődési Központ. A címek változtak, az épület azonban egyre romlott. Tenni kellett vele valamit. Nekiláttak. Rémálom, mit műveltek benne 1966-tól 1970-ig. Attól kezdve "élvezhettük" az elrontott akusztikát, a fölöslegesen nagy előtereket, az alumínium ragasztékot. A rémálom elmúlt, a ház feltámadt haló poraiból. Nagy küzdelemben sikerült megértetni az illetékesekkel, hogy a felirat megőrzendő. A homlokzat mögött kulturális és konferencia központ alakult ki, helyet adva koncerteknek, kiállításoknak, színházi kamaradaraboknak és egyéb kulturális előadásoknak.